Minden adott volt egy jó kis maratonhoz, Megfelelő téli alapozás, majd nagyszerű, 14 hetes maraton specifikus felkészülés. Kipihent voltam és ráadásul éjszaka futhattam, így a nyári tűző nappal sem kellett foglalkozni. Aztán, mint egy görög drámában borult minden... na, de ne szaladjunk ennyire előre.
Az egész hetes nagy kánikula ellenére kiváló formában éreztem magam, teljesen felkészültem a távra, élveztem az utóbbi 2 hét csökkentett kilométerszámát. A versenyre is időben érkeztem, végigjártam a kiállított sátrakat és próbáltam elterelni a gondolataimat egy kicsit még a verseny előtt. A taktika a következő volt: A maraton elején, rögtön az első kilométerben a Várkert Bazárból a mezőny felfut a várba, (55m szint az első 1.5km-ben) szóval az volt a terv, hogy bemelegítésnek jó lesz és mindenképpen laktát-küszöb alatt fogom megfutni. Ha kell, akkor bele is sétálok. A tervet be is tartottam, szerencsére sétára sem volt szükség, laza 6:27-es kilométerrel felkocogtam. Aztán a mezőny a rakpartot vette célba, jöhetett a lefelé, ahol is simán behoztam a lemaradásomat a 4 órán belüli maratonhoz. A rakpartra leérve először meleg, párás idő fogadott, de pár kilométer elteltével elkezdett csökkenni a hőmérséklet és kicsit feltámadt a szél is. Élveztem a futást, a kilométerek csak úgy repültek, a pulzus tökéletes volt, még tudtam is volna emelni rajta pár ütést, de inkább élveztem a futást. 10 kilométernél 54:05 volt az időm, 20-nál pedig 1:51:07, bőven-bőven a 4 órás tervezett szintidőn belül voltam. A frissítőpontok 3 kilométerenként jöttek, pótoltam mindig, amit kellett és hűtöttem a fejemet. A választék pedig pazar volt: víz, jeges víz, iso, kóla, energia szelet, gél, banán, szőlőcukor, mazsola, keksz, sótabletta, magnézium. Kánaán!
Aztán a 21. kilométerben a mennyországból kb. 2 másodperc alatt zuhantam a pokolba. Egy figyelmetlen néző lépett elém - át szeretett volna jutni a rakpartról le a Duna partra - és összeütköztünk. A kezeimmel tompítottam valahogy az esést, és örültem, hogy a lábamnak nem lett semmi baja, ám ekkor egy másik lábat éreztem a sajátomon, majd egy kisebb roppanást és fájdalmat. A mögöttem futó már nem tudott kikerülni és a lábamon fogott talajt. Mindösszesen egy b@sszameg hagyta el a számat, és arra gondoltam, hogy akkor most itt a vége. Felálltam és megmozdítottam a nagylábujjamat, hogy mi a helyzet. Éles fájdalom a mozdításra, de legalább mozog. Na, akkor fussunk is vele. Hát ez minden egyes lépésnél fáj, féltávnál vagyok, találjunk ki valamit. Volt nálam egy panadol, gyorsan lenyeltem, hátha segíteni fog valamit. Azt gondoltam, hogy csak pár kilométer a versenyközpont, ha nem lesz hamarosan javulás, akkor besétálok és befejezem. Dühös voltam, szomorú, de lassan hatott a fájdalomcsillapító és amikor elhaladtam a versenyközpont előtt, nem álltam meg, hanem futottam tovább a rakparton. Innentől kezdve voltak jó, nemjó, kevésbé rossz és rossz pillanatok a futásban. Mindig csak arra figyeltem, hogy eljussak a következő frissítőpontig, ott meg tudok állni fél-egy percre és jobb lesz. Ez egy darabig működött is, kb. 5-6 kilométerig, de aztán újra erősödni kezdett a fájdalom. Nem volt mit tenni, taktikai gyaloglásokat vetettem be, mindig amikor csipogott az óra, hogy megvolt 1 km, a következőt 150-200m sétával kezdtem. Lassan haladtam, de mindig csak előre. A pulzusom visszaesett teljesen, mintha csak egy átmozgató edzésen futnék, leszámítva a fájdalmat. Semmi holtpont nem jött, semmi izomgörcs, fura érzés volt ezt így megélni. (Igaz 30km fölött azért 1-1 magnéziumot és sótablettát is elvettem a frissítőasztalról.) Tele voltam energiával mégsem tudtam kihasználni. Erre az egészre a pontot aztán a 36-37. kilométer után lévő események tették fel: még én előzgettem futókat a 7:00min/km feletti belesétálós tempómmal. Szürreális volt az egész.
Az utolsó két kilométerben fog összeszorítva, de végig futva, séta nélkül sikerült abszolválni a távot. Célegyenesben, a nevemet kiabálja a hangosbemondó, áthaladok a célkapu alatt: sikerült, megvan a maraton.
Megkapom az érmemet, leülök 2 percre, majd nyújtok. Várom, hogy mikor görcsöl be a combom vagy a vádlim, de semmi, minden rendben van, a lábfejem viszont szét akarja feszíteni a cipőmet és lüktet a fájdalomtól. Vegyes érzések kavarognak bennem, de végül is egy negyed óra múlva az egészet átgondolva sikerként könyvelem el a mai napot. Futottam egy jót a táv első felében és sikerült kibekkelnem a másodikat. A következő napokban teljes pihenés fog következni, jegelés és lábregenerálódás, lehet kihagyok két teljes hetet, hagyom leülepedni a dolgokat, hogy aztán még idén újra nekiinduljak ennek a távnak!
De a mai nap az akarat diadala volt a test felett!
