Régóta várom már, hogy megírhassam végre ezt a posztot is. Nagyon-nagyon rég tervben volt, hogy egyszer elinduljak terepfutóversenyen. Volt osztálytársam már tavaly is megemlítette nekem az Eged-hegyi terepfutóversenyt, de akkor a Hat Vár Hat Rád túrát választottam. Ráadásul ekkor - ezen a hétvégén - volt/van a Kuglóffesztivál Túrahétvége is Váralján. Ennyi jó program, csoda, ha választani tud az ember.
Hosszú sorokban a szőlő, háttérben az Eged
Idén már jó előre megterveztem, hogy visszatérek Egerbe, így előneveztem a versenyre. Az itt eltöltött középiskolai és főiskolai évek után nagyon vártam, hogy mit tartogat számomra a város és a hegy. Persze nemcsak a jószerencsére bíztam a sorsomat, a Bükk-kerülőhöz az kevés lett volna: 28+km és az 1075m szintemelkedés nem viccel. (Főleg, hogy kb. 33 °C-ot jósoltak aznapra.)
Szóval készültem, edzettem is a versenyre elég alaposan. Volt minden: hosszú futások, dombedzések, tempófutások; gyűjtöttem a kilométereket és a szintet is. Az utolsó 4 hét így alakult:
241 km és majd 2500m szintemelkedés lett az utolsó 4 hét edzéseredménye
Bíztam benne, hogy ez elég lesz és sikerül leküzdeni a hegyet. A verseny napja hamarosan el is érkezett: a meleg miatt nem volt tökéletes az alvás, de kipihentnek éreztem magam. Viszonylag korán érkeztem a helyszínre, még csak 8 óra múlt, de én már az Eged lábánál fotózgattam, videóztam és figyeltem a szervezőket, önkénteseket, mert még nagy munkában voltak.
Egy közelebbi kép az Egedről
Aztán összefutottam a volt osztálytársammal is - aki a verseny egyik szervezője - beszéltünk pár percet, majd én lettem a tesztalany a rajtcsomag- és dugókaátvételhez. Elsőnek átvenni a rajtcsomagot: pipa, már csak célba kellene érni - gondoltam. Eztán gyorsan átöltöztem, az ivózsákomba pedig kaptam hideg vizet. Magányosan bóklászva, nyakat, fejet hűtve telt el a további idő. Közben a szervezőktől hallhattunk egy rövid eligazítást a pályáról, mikor lesz kisebb vagy nagyobb emelkedő, mennyi frissítőpont lesz, hol figyeljünk különösen oda, mert egy vízmosás mellett pl. beszakadt a pálya egy része - ki lesz szalagozva ugyan - de azért ne ott akarjunk mindenképpen előzni.
Rajtcsomagátvétel
Egy kis bemelegítőfutásra is rávettem magam, bár nehéz volt mert már ekkor nagyon erősen sütött a nap, meg gondoltam vár még rám 28 km - azaz a 28-ból majd 32 lett, de ne szaladjunk ennyire előre - majd az első kettőn bemelegszem. Végül a Bükk-kerülőt futó bátrak - köztük én is - beálltak a rajtzónába és a kürt megszólalása után nekiiramodtunk.
Pulzus az egekben, izgulok. Próbálom nyugtatni magam: - Nyugi, ez az első terepversenyed, csak célba kell érj, mindegy, hogy hányadik helyen! Élvezd! - Fura, de jóleső érzés most így visszagondolni, felidézni ezt a pár percet, a rajt utáni pillanatokat. Ritkán szoktam versenyeken indulni, a rajt után az első pár 100 méteren mindig érzések tömkelege borít el... Kavarognak benned az elmúlt hét edzéseinek a gondolatai, az adrenalin lüktet minden porcikádban, pörögnek a lábaid, libabőrös lesz a karod, szinte hallod minden egyes szívdobbanásodat! Elképesztő!
Végül lassan megnyugszik a pulzus, a tempó beáll a tervezett környékére, csak a nap ne sütne ennyire, melegem van már most, pedig 500 métert sem futottunk. De látom más is így érez, már az első kilométerekben hűtik a versenytársak a fejüket a kulacsaikból. Az első 4 kilit jórészt köves és egy kis részen aszfaltos úton tesszük meg nulla árnyékban. Olyan 36-38 °C lehet itt a napon - délelőtt 10-kor -, de én legalább 45-nek érzem. Engedek a tempón bőven, nem szeretnék 10 kilométernél fejreállni. Az első frissítőponton pedig jut a fejre, nyakra is víz bőven.
A pálya szintrajza
Egy kis susnyás következik, néhol térdig érő fű, pár bokor, de nem vészes, jártam már rosszabb helyen is és szerencsére a 6. kilométerben beérünk az erdőbe és a megváltást hozó árnyékba. Ráadásul a terep is nagyon jól futható, emelkedik ugyan néhol, de séta/futás váltogatásával viszonylag könnyedén abszolválom. Egy kicsit még mindig tartok attól, hogy nem sikerül befejezni a versenyt, így óvatosabban, lassabban megyek, mint azt lehetne. Ezt a tartalékos üzemmódot egészen a 9. kilométerig - a 2. frissítőpontig - folytatom. Közben persze néha készül egy-két videó is a pályáról.
A második frissítőponton már nem csak víz van, hanem iso, banán, kekszek is. Nem sok időt töltök itt el, 2 pohár víz, egy iso, kb. egy negyed banán, víz a nyakra és fejre és futás tovább. Azaz csak futnék, mert a pálya legmeredekebb emelkedője tornyosodik elém. 2 kilométer alatt közel 300m szintet fogunk leküzdeni. Ráadásként a 28 kilométereseknek ezt az emelkedőt 2x kell megfutniuk, (gyalogolniuk). Szerencsére a szervezők gondoltak ránk és jelezték is, hogy most egy mókás rész fog következni. Köszönjük! :-)
- Hajrá-hajrá! - Oké, de hol van már a csúcs?
Szerencsére felértem a pálya legmagasabb pontjára, jöhetett egy kis zuhanás is a Várkút frissítő / ellenőrző pontig. Útközben fotóssal is találkoztam (elrohantam mellette). Nem volt egyszerű szaladni lefelé a köveken és még a kamerába is figyelni. Ennyi jött össze:
A sok fölfelé után jó volt egy kis lefelé (...itt még)
A Várkút után hullámzott a pálya. Kisebb emelkedők-lejtők jöttek-mentek, míg végül elértem a következő frissítőpontot. Szokásos negyed banán, 1-2 db keksz és ivás, (2-3 pohárral is) végül nyak és fejhűtés. Pár alkalom után rutinná vált minden ponton ez a procedúra. A következő rész megint nagyon jól futható volt, szépen visszakanyarodtunk a Kis-Tiba-hegyet kerülve a Vár-hegy felé. Jött is hamarosan a már egyszer meglátogatott frissítőpont a nagy emelkedő előtt. Másodjára jobban rákészültem a hegyre, mégis nagyságrendekkel rosszabb időt sikerült futnom gyalogolnom, mint először. Az első mászás: 26 perc alatt sikerült, a második pedig 32,5 perc lett. Csak vánszorogtam fölfelé, egyszer az is előfordult, hogy meg kellett álljak kb. fél percre, mert csak kapkodtam a levegőt. Aztán csak felértem valahogy. 20.3 kilit mutatott az órám. Na, akkor innen kb. már csak 8, gondoltam. Az simán meglesz. Ráadásul most a hegyről lefelé rész jön megint. (Az égiek a magasban meg csak röhögtek magukban...)
Sok erőmet elvitte a hegy, ráadásul a lejtők jórésze - nemcsak a Várkút előtti - nagyon köves/kavicsos (technikás) volt. Oda kellett figyelni, hogy hova lép az ember, nehogy kiforduljon a bokája, vagy zakózzon egy nagyot. Ekkor nagyon örültem magamnak, hogy a Pegámban jöttem, kellett ide egy jól csillapított cipő. (Mármint nekem és a 90kg-omnak.) A kiváló csillapítása ellenére a lejtők nagy részén még így is éreztem sokszor egy-egy kavicsot.
A 4. frissítő pont után
Szóval megint le a Várkúthoz frissíteni. Közben az ivótartályból is kifogyott a vizem, pótolni kellett azt is. Meg a fejre is a hűtést. Ezután szerencsére a kavicsos lejtők után erdei utak következtek: de már jórészt emelkedők. Fel kellett futni a Nagy-Egedre és a Dobó István kilátóhoz. A sebességem egyre romlott, pedig a teljesítőképességem határán futottam, a meleg egyszerűen megölte futást. Nem volt más hátra tudatos futás/séta váltogatására cseréltem az addigi futást. Valamennyit javult így a közérzet, de még így sem volt kellemes. Hamarosan fel is értem a Nagy-Egedre a frissítő (ellenőrző) pontoz. Itt a szokott választékon kívül kóla és sós ropogtatni valók várták a megfáradt futókat. Feltankoltam, és ittam egy pohár kólát is. Ekkor 25,5 kilométernél jártam. Innen már csak egy nagy lejtő egy kisebb domb és vár a cél - gondoltam.
Nagy-Eged, Dobó István-kilátó
Neki is "lódultam". Az erdőből kiérve valami elképesztő kilátás és panoráma fogadott! Persze normális fotót nem sikerült készíteni, annyira messze volt minden, de azért elidőztem itt egy percet és csak legeltettem a szemem. (Ha esetleg valakinek van szép panorámaképe innen, nyugodtan küldje el és kiteszem ide is.) Már ezért a látványért megérte benevezni. Na, de elég a gyönyörködésből, futni jöttem ide, akkor még a végére próbáljunk meg valami futáshoz hasonlót művelni. Szóval le az Egedről - mostmár a tűző napon - irány a cél. Szűk, továbbra is köves ösvények következtek. Hiába erőltettem, itt sem ment már a futás rendesen, a lejtős részeken néhol egyszerűen bele kellett sétálnom. Mondjuk legalább nem estem el.
Aztán következett a feketeleves. Az Egedről leérve elnéztem egy kereszteződést. (?? elfordított valaki egy irányjelzőtáblát. Utólag - miután célbaértem - az egyik rendező mondta.) Lényegében mindegy is, hogy milyen okból, de rossz felé mentem. Gyűltek a kilométerek: 29, 30, de csak nem akart jönni a cél. Végül a szervezők autójába botlottam. Kérdik tőlem, hogy merre tartok. Mondom a cél felé, de valami nem stimmel, mert az órám lassan 31km-ert mutat. Gyorsan fel is világosítottak, hogy rossz felé vettem az irányt az Eged lábánál és a cél pont másik irányban van. Felvesznek az autójukba és visszavisznek egy darabon. (Ezúton is köszönet érte, valószínűleg még most is ott köröznék valahol a Nagy-Eged körül, ha nem jönnek.) Majd a cél előtt kb. egy kilométerrel kiszállok az autóból, szeretnék saját erőből befutni. Lassan kocogva, szomjasan és egy kicsit megtépázva futok be, de azért örülök is, hogy sikerült végigmennem - célba érnem - ezen a nem egyszerű pályán, ebben a rekkenő hőségben. Összességében 31,6 km-t futottam, a hivatalos időm pedig 4:45:39 lett, az össz szintemelkedés pedig a strava szerint 1144m. - utólag visszaszámolva olyan 25-26 perc lehetett az eltévedés miatti extra, viszont most egy életre megtanultam a pályát. Jövőre/legközelebb már nem lesz ilyen gond.
Végre a célban...
A célbaérés után megkaptam a befutócsomagot és az emlékplakettet is. Leheveredtem egy kis fa árnyékában és csak pihegtem. Próbáltam összeszedni a gondolataimat - meg magamat - de jóleső érzések kavarogtak bennem. Közben kaptam vizet is. Nagyon fontos ilyenkor a verseny utáni hidratálás is. Így aznap még legalább 2-2,5l folyadékot ittam meg.
Az emlékplakett és a befutócsomag maradéka...
Mindent összefoglalva ez egy nagyon hangulatos, szinte családias verseny volt. A szervezők mindenben nagyon segítőkészek voltak, az ellenőrző/frissítő/útbaigazító pontokon az önkéntesek nagyon szuper munkát végeztek. Le a kalappal előttetek! A többi futó nevében is köszönöm szépen! A pálya maga alapból nem egyszerű a több, mint 1000 méter szintemelkedésével, ehhez még ráadásul hozzájön több kilométernyi köves, kavicsos lejtő is, de mindezek ellenére megszerettem! Az biztos, hogy ide még vissza fogok térni egyszer, de akkor már csak a versenyre koncentrálva, a fotózást/videózást mellőzve. Az első terepfutó versenyem lefutva, indulhat a keresés a következő után!
UPDATE: Közben elkészült a videós összefoglaló is:
