Eltelik lassan megint 8-10 hónap, ideje egy bejegyzést írni. :) Akármennyiszer is határozom el, hogy na most minden héten (két hétben hónapban) írok egy bejegyzést, nem akar összejönni. Viszont a tegnapi Kovács Béla tanár úr emlékére szervezett teljesítménytúráról muszáj pár sort írjak, meg feltenni pár képet, mert megint emlékezetes volt.
Két éve már sikeresen "végigfutottam" ezt a túrát két futótársammal, idén viszont úgy alakult, hogy egyedül kellett nekivágjak a Pécs - Dombóvár közötti 43 kilométerek. Az előzőt nyakig sárban futottuk végig, idén egy kicsit jobb volt a helyzet, de a sárról azért gondoskodtak a túra napját megelőző éjjeli viharok... Nem mondom, hogy végig sártenger volt, de azért örültem, hogy a Speedcrosst vettem fel.
A Mecsek egyszerűen gyönyörű, még úgyis, hogy a pára miatt alig kapsz levegőt, mikor felfelé kapaszkodsz az emelkedőkön. A TV toronynál / a sípálya tetején pazar a kilátás és szinte minden kilométerre jut valami érdekesség. Nem is haladok rendesen, kattog a telefonom fényképezője, csak nagy nehezen tudom rávenni magam, hogy na, ez tényleg az utolsó kép. Futni jöttem, nem természetfotózni. :)
Kilátás a sípálya tetejéről...
Telnek a kilométerek, ellenőrző pontok jönnek-mennek és a Mecsek lassan megszelídül. Egyre kisebbek lesznek az emelkedők, egyre rövidebbek a lejtők. A Mecsek alját - és egyúttal a Mecsekpölöskei ellenőrzőpontot - a 18. kilométerben érem el. Innen már a Zselic a soros, ő próbálja majd megnehezíteni a dolgom. Szerencsémre a következő két ellenőrzőpont pontőrei ismerősök, így jó hangulatban indulok tovább. Legalábbis addig, míg meg nem látom a Szegfű utca végén az emelkedőt. - Mintha ez 2 éve még kisebb lett volna - mondom magamban, aztán nekiveselkedek. Innen már kevesebb a fa és az árnyék, de azért még jut belőle.
A Zselic saras útjain...
A 23. kilométerben érem el a Jó szerencsét vadászházat - levetem a hátizsákomat és a pólómat is, majd a pólómból szó szerint kicsavarom a vizet. Így, majd fél kiloval könnyebb lett. (Na, jó lehet, hogy kicsit túloztam, de még mindig meglep mennyi vizet tud magában tartani az asics pólóm...)
Váltok pár szót Palival - a pontőrrel és egyben a tavalyi és idei Ultrabalatonos csapattársammal -, közben pedig kapok szörpöt, almát és pogácsát is. Utóbbinak külön örültem, mert a sótablettákat természetesen megint elfelejtettem elhozni. A következő pont már 31km-nél lesz, és egyre kevesebb a fa, a nap pedig a legmagasabb pontját éri el az égen. Így viszont a pólóm nedvességtartalmával sincs több gondom, a nap megoldja nekem ezt a problémát, villámgyorsan szárad a technikai felsőm. A fejem pedig a fehér sapka ellenére is kezd szép lassan megfőni. Nem nekem való ez a 30 °C. Azért próbálok taktikázni, a napos részeket tempósabbra veszem, mégha feljebb is kúszik a pulzusom, a fás, árnyékos részeken pedig "pihenek".
A Zselic másik arca...
Mire elérem a 31. kilométerben a következő ellenőrzőpontot felélem szinte minden tartalékomat, a vádlijaimnak szinte teljesen végük, a sár és a sok lejtő megmutatta ki is a főnök valójában. Majdnem elfogy minden vizem és a műzliszeleteim is. Egy olvadt csokim és kb. 10-12 db szőlőcukrom van még, meg a kezdeti nagy lelkesedésem morzsái - talán így együtt elvisznek a célig. Szerencsémre itt is ismerős a pontőr - Dorián tavaly volt a csapattársam az UB-n. Magamba döntök kb. fél liter vizet, hűtöm a fejem, a nyakam - legszívesebben beledőlnék egy tóba -, de mivel nincs, így csak a kulacsba jut friss víz. Talán elég lesz a következő ellenőrző pontig, a 40. kilométerig.
Összeszedem magam és elindulok. A jóhír az, hogy a pályában nincs több számottevő szint, se föl se le, viszont a Baranya-csatorna melletti gát a térdig érő fűvel nem nagyon hiányzik most nekem. Az elejét még futom is, aztán futás-séta következik, végül egyre több a séta és egyre kevesebb a futás. Mire elérem az ellenőrző pontot már csak vánszorgok. Egy gyors pecsét a lapra és "rohanok" tovább a Szigeterdőbe a kilencedik - egyúttal az utolsó ellenőrző ponthoz. Tudom, hogy ott van egy kút is és be tudok feküdni alá. :D
A kisvaszari-vízfolyás a Baranya-csatornába ömlik...
A gólyavári ellenőrző pontnál ránézek az órámra, 5:59:53-at mutat éppen, megállok, megvárom míg átvált kerek 6 órára. Elmosolyodom. Ez a második alkalom, hogy több, mint 6 órát "futok". Ennek örömére azt gondoltam, hogy mit nekem a maradék 2 kilométer, lefutom. Aha, persze - gondolta a szervezet és az első három futólépés után kikapcsolta a lábaimat. :D
Oké, akkor egyezzünk meg - mondtam a szervezetnek - én elsétálok a kútig, lehűtöm magam, majd besétálok a célba, te pedig engedélyt adsz a lábaknak, hogy újból egymás elé tudjam pakolni őket anélkül, hogy begörcsöljenek. A taktika működött, sőt az utolsó pár 100 méteren még futómozgást is tudtam imitálni. :D
Pecséterdő...
Megállítom az órát: 43.35 km, idő: 6:19:54. (727m szint föl, 1119m szint le és 5622 elégetett kalória) Az idő majd 8 perccel jobb, mint két éve. Annak ellenére, hogy erősen hiányos volt a téli alapozó időszak - konkrétan március közepén kezdtem el újból futni közel 3 hónap kihagyás után, elégedett lehetek. Az irány jó, kellenek a lassú, hosszú futások - és a rendszeres rövidebbek - aztán meglátjuk mire jutok vele ősszel.
A következő galériában található még pár kép - jó nézelődést!
