Reggel 5:30, ébreszt a telefon, nyomom le, ébredek lassan. Indulok kifelé a szobából. Visszanézek még, feleségem fordul egyet a jó meleg ágyban - mennyivel jobb lenne inkább visszabújni - gondolom, de nem, most feladat vár rám! 21,1 kilométeres feladat. Indul a reggeli rutin, a jól megszokott, majd irány a konyha. Banán hámoz, beleharap. Nyílik a hálószobaajtó, feleségem szól hozzám:

- Biztos, hogy most akarsz indulni? A redőnyt rázza a szél, meg még esik is az eső.

Elhúzom a függönyt a nappali ablakán, nézek ki, a látvány nem túl rózsás: erős szél, sűrű, apró cseppekben hullik az áldás az égből. Körülbelül három másodperc alatt elkönyvelem, hogy ma itt nem lesz félmaraton futás. Visszanézek a feleségemre, majd elindulok vissza a hálószobába. De ezzel még nem ért véget a nap.

Az eső egész délutánig kitartott, de úgy terveztem, ha még esik is kimegyek egy kb. 10 kilométerre, esős tapasztalatokat gyűjteni, ha már a félmaraton nem lett meg. Ekkor jött a csoda. Kicsivel 15:00 után elállt az eső és még a szél is mintha csendesedett volna. Viszont a felhők még megvoltak, szóval napsütésre sem lehetett számítani. Eljött az én időm.
Gyors átöltözés, könnyű, bemelegítő torna a nappaliban, egy szerencsepuszi az asszonytól, életem párjától, majd irány az út.

A terv, majd a megvalósítás

Nem sok félmaratont futottam eddig életemben összesen, szerintem két kezemen meg tudnám számolni őket. Versenyszerű félmaratont meg ezt a futást megelőzően is csak kettőt. Szóval azt elmondhatjuk, hogy jó zöldfülű vagyok még ebben (is). Ahhoz, hogy a zöldfülűség hátrányát ki tudjam küszöbölni, kellett egy terv. Mégpedig a következő: Az órát beállítom 165-ös maximum pulzusra és amit bír az aerob rendszer azt megvalósítom. A rekord 2h:06m:52s, de azért én bíztam a kicsivel 2 óra alatti időben. Még egy utolsó ellenőrzés, aztán start!

Rövidnadrág, technikai rövid póló, fölötte hosszú, fázom egy kicsit. 10-11 °C körül lehet, de a szél miatt kevesebbnek érzem. Emiatt az egy miatt nem aggódom, tudom, hogy lesz itt még melegem. Ami inkább aggasztó, hogy a 165-ös pulzust kb. 300 méter után el is érem, túlságosan izgulok, nem tudom még mi lesz ebből. Le kell nyugodnom, felkészültem, ami lesz az lesz. Kár az elején elfutni a versenyt. Az első kilométert kicsivel 5 perc alatti idővel kezdem, nem találom a jó tempót, hol túl gyors, hol túl lassú. Na, jó kezdés, gondolom magamban. Valamit ki kell találnom. Megpróbálom elterelni a gondolataimat és a tegnapi családi kirándulást felidézni, a lábaimra bízom magam, egyenletesen veszem a levegőt.

Működik a dolog, szép lassan megvan a tempó is, a pulzus is rendben, 160-165 között állandósul. 26:06-nál vagyok az ötödik kilométerben, jól érzem magam. Próbálom kiszámolni fejben, hogy az milyen tempó km/percben, de inkább hagyom, messze még a vége. Gyorsan szállnak a kilométerek, jön a 10. majd megy is, közeledik a szokásos frissítőpontom. Két településsel odébb, egy kútból szoktam a Vasárnap reggeli hosszú futások közben frissíteni. Most is ez a terv. A 13. kilométerben érem el, pár korty víz, arcmosás, éhesnek nem érzem magam, a fél műzli szeletre nincs szükségem. Amúgy is értékes fél percet venne el. Azzal a tudattal fordulok vissza, hogy még mindig jól érzem magam, kevesebb, mint a fél táv van már csak vissza és a tempó is egészen egyenletes.

Haladok vissza, nem telik el sok idő, jelez az óra. Átléptem a 165-ös pulzushatárt. Lassítani kellene. Nem nagyon akarok, eddig jól ment. Mi lenne, ha csak egy icipicit vennék vissza?
Hogy mi? Megmondom nektek mi lesz ekkor: elveszítitek a tempót, a pulzus meg nem megy lejjebb, hanem még feljebb is kapaszkodik. Szóval az óra megint jelez:

- Hé, öreg! Megint (még mindig) túl gyorsan mégy. Eddig tartott az aerob teljesítményed, engedd el szépen a tempót!

- De én nem akarom elengedni a tempót! - válaszolok magamnak, elérve ezzel a skizofrénia első szintjét.

Hol is járunk? A 15. kilométerben. Nagyszerű, akkor már csak 6 van vissza. Elmosolyodom. Óra átállít, Zone Alarm: OFF. Most megmutatom ki is itt a főnök!

A tempó marad, nem érdekel, hogy ez már nem aerob, akarom ezt a tempót, kell nekem ez a tempó, akármi is lesz belőle. Felszabadultan futok, gyorsabban, mint azt vártam és a pulzus sem vészes, beáll 168 környékére. A 16. kilométer, 5:19; a 17. - 5:08; majd a 18. is 5:08. Az eddigi kb. 5:25-ösök helyett. Itt kezdek el gondolkodni rajta, hogy ez milyen jó döntés volt.
Aha, persze, jó döntés volt - gondolta a szervezet is - és tovább emelte a pulzust, valamint égő érzéssel tudatta a combban és a vádliban is, hogy köszöni szépen, neki mára itt elég volt.

Ki kell tartsak, már csak három kilométer! Nem hallgatok a szervezetre, most az agy a főnök. Én döntöm el mikor állunk meg! A tempó marad és addig fogom tartani, amíg be nem görcsöl a lábam. Szerencsére a görcs nem jön, viszont az égő érzés fokozódik, sőt néha, egy-egy lépésnél gyenge fájdalommá alakul. Mindezek mellett már túlságosan is melegem van. Megszenvedem a végét, de a tempót még mindig nem engedem, az utolsó három kilométer: 5:13, 5:09 és 5:14. Már csak 100 méter, "sprintelek", majd 21,1-nél megállítom az Endót és az órát.

1:51:42, ó igen! 15 percet javítok az eddigi rekordon. El sem hiszem! Sétálok, nézem a grafikonokat, köridőket, csak ámulok és bámulok. Ami tavaly nem jött össze, az most nagyon is sikerült. Összességében elégedett lehetek magammal. Ez a félmaraton a maximumhoz nagyon-nagyon közel volt! A tudat győzött a test felett.

Statisztikák

Jöjjenek a száraz tények:

A tempó egész egyenletesre sikerült, leszámítva az elején az izgulást.
(Sőt még a frissítés is látszik 12,5-nél.)

A végére 179-ig emelkedett a pulzus, de összességében az átlag 165 lett.

Az egészben az a leghihetetlenebb, hogy a teljes felkészülés alatt szinte csak percekre, vagy néha-néha, egy-egy 20-25 perces tempófutás alkalmával közelítettem meg a 160-165-ös pulzustartományt, mégis most végig tudtam "száguldani" ezzel a pulzussal, sőt az utolsó 3-4 kilométeren biztos, hogy a laktát küszöböm felett futottam.

Összességében büszke lehetek magamra, megdolgoztam ezért az eredményért. Hiányzott már valami motiváció a maratonhoz vezető úton. Azt hiszem ez most egy darabig ki fog tartani. Ősszel még egyet kell ebből hozzátenni a futáshoz, amihez felkészülésképpen szerintem a hétvégi, hosszú 30+ kilométeres edzések megfelelőek lesznek. Természetesen szigorúan csak aerob zónában.